Szingapúr Délkelet-Ázsia egy városálloma. A világ egyik kiemelkedő jelentőségű gazdasági központja. A szigetet északról Malajzia határolja, délről Indonézia található közel.
Az állam nevét a szanszkrit, simha, vagyis oroszlán és a szintén szanszkrit, pura azaz város szavakból kapta.
1965-ös függetlenedése óta az Oroszlánváros rohamos fejlődésbe kezdett, amit nagyrészt előnyös gyarmati múltjának is köszönhetett. Szingapúr volt ugyanis a környék brit gyarmati központja. A stratégiai jelentőségű kikötője hamarosan a világ egyik legfejlettebb államává tette a várost. Ma már alig lehet elképzelni, hogy alig 100 évvel ezelőtt szemetes, cölöpházakkal tele tűzdelt kis kikötő volt, hiszen ma központjában a leghatalmasabb bankok és társaságok felhőkarcolói állnak a modern sugár utak és üzletek mellett. A világon az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedő kis államban szigorú törvények védik a környezetet, és súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki közterületen szemetel, köpköd, cigarettázik, rágógumit ragasztgat.
A nagy szigor mellett a világon Szingapúrban követik el a legkevesebb bűntényt. Ráadásul a nemzetközi felmérések alapján ez az ország a legkevésbé korrupt. A sorozás minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak (sőt, a nem állampolgár betelepültek fiainak is) kötelező. Ugyan történelme során még nem keveredett háborúba a városállam, ma mégis százezres aktív hadserege van, és összesen 350 ezren hívhatók be katonai szolgálatra.
Szingapúr az egyenlítői éghajlaton fekszik, ahol az évi 2400 mm csapadék az átlagos. A statisztikák szerint mindössze két fok átlagos eltérést tapasztalhatunk a januári és a júliusi középhőmérséklet között. Az esős évszak novembertől januárig tart, amikor az európai embereknek sokszor meg kell küzdeniük a magas páratartalommal.
Az ország államformája parlamentális köztársaság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése