A korábban Burmának nevezett ország Délkelet-Ázsiában, Banglades és Thaiföld között helyezkedik el, délre az Andamán-tengerrel és a Bengál-öböllel határos.
Egy kis magyarázat: Mianmar vagy Burma?
Az ország nevét 1989-ben változtatta meg a katonai junta Burmáról Mianmarra, de a demokratikusan megválasztott parlament soha nem ülhetett össze, és nem hagyhatta jóvá a módosítást. Az ellenzék azóta is a Burma alakot használja, s a Mianmar alak megmaradt a totalitárius katonai rezsim szóhasználatának.
2011.nov.9
A napunk utazással telt el. A már megszokott Tiger Airways-el Kuala Lumpurig mentünk, onnan pedig Air Asiával folytattuk útunkat, egészen Yangoonig, Myanmar fővárosáig.
A repülés 2 és fél óra volt.
Már esteledett mire megérkeztünk.
Már a reptér terminálja nagyon különleges volt számunkra:
A reptéri sorbanállások közben egy fiatal párral beszédbe elegyedtünk, így közösen mentünk be a városba (feleződött a taxi költsége). Közben beesteledett. Elfoglaltuk a szobánkat, megállapítottuk, hogy nem azt a szobát kaptuk, mint amit lefoglaltunk(ez legyen a legnagyobb baj). Aztán körbejártuk a hotelt. Felmentünk az étterembe. Gyönyörű kilátás tárult elénk, maga az étterem is fantasztikus volt.
Az étterem:
És a kilátás, a híres nevezetes Shwedagon Pagodára:
Este még interneteztünk picit, aztán korán lefeküdtünk, hisz másnapra egész napos városnézést ütemeztünk be.
2011.nov 10.
Reggel kelés 8kor, gyors reggeli a hotel éttermében, aztán irányt vettünk a városba:)
Ahogy kiléptünk a hotelből rögtön egy érdekességgel találtuk szembe magunkat. Itt nincs postaláda. Egy madzagra ráköti a postás a levelet, vagy az újságot, a kedves tulajdonos pedig feltekeri a lakásába...rendkívül egyzserű és jópofa.
Íme az egyszerűsített postaláda:
Először a Kandawgyi tavat jártuk körbe, amit hatalmas(45 hektáros) park ölel át.
A tó sem kicsi, a maga 60 hektárjával.
A bejártnál jegyellenőrök vártak bennünket, akik beszedték a belépődíjat, a belépőjegy egy matica volt, amit lelkesen ránk ragasztottak.
Aztán pár szobor elefánt fogadott bennünket, akik épp egy kisebb tóban fürödtek:)
A park rendezett volt, virágos és tiszta.
A parkból is lehetett látni a hatalmas Pagodát.
Tényleg hatalmas volt a tó...és az egészet megkerültük:)
Útközben még egy csoda tárult elénk, egy hatalmas nagy, arany színű bárka. Eredetileg Pyigyimon királynak építették, ma már étteremként üzemel. Karaweik-nek hívják egyébként.
A tó körbejárása után (nem kis séta), a Shwedagon Pagoda megtekintése következett,
Ez a mianmari buddhizmus legfontosabb épülete. A sztupa (vagy paya vagy pagoda) egy sík tetejű dombon épült, és lévén maga is mintegy száz méter magas, majdnem mindenhonnan látható a városból. A pontos korát senki sem ismeri, a mianmariak 2500 évesnek hiszik. Az biztos hogy a 15. századtól minden magára valamit adó uralkodó adományozott aranyat, épített kis sztupát vagy végzett nagy felújítást a dombon. Ennek köszönhetően a fő sztupát ma kisebb sztupa-szentély-templom erdő veszi körbe.
Hihetetlen ez az építmény. Aranyban pompázik a színe, hatalmas és körülötte a rengeteg sztupa varázslatossá teszi az egészet.
Amit fontos megemlíteni, hogy a bejáratnál le kellett vennünk a cipőnket, és mezítláb lehetett az egész szentélyben sétálgatni.
Ez nem nagyon tetszett nekünk, hiszen azért elég nagy szemét volt.
A bejárat:
A szentélyegyütteshez hozzátartozik egy udvar is, ami nem túl rendezett, sőőt:
Ami nagyon érdekes, hogy mivel egy dombra épült fel a szentély, ezért pár lépcsőfokot meg kell tenni, míg az ember elér a szentélyhez. De...segítségként van egy mozgólépcső, ami persze ott létünkkor nem működött.
Jó pár órát a Pagodában töltöttünk. Hatalmas, rengeteg sztúpa van, és amire az ember megcsodálja az egész sztúpa együttest...hááát, kell egy kis idő:)
A pagoda együttes:
Minden egyes kis szentély tele volt Buddhákkal, szerzetesekkel. A helyiek le-föl sétálgatnak, keresik az aznapi imájukhoz megfelelő helyet, imádkoznak valamelyik eldugott szobor előtt, vízzel locsolják a Buddhát buddhista szokás szerint: első a Buddhának, második a Tanításoknak, harmadik a szerzeteseknek, negyedik a szüleidnek, ötödik a mesterednek. Minden nagyon békés és csendes.
A pagoda körbejárása után fogtunk egy taxit, és bementünk a belvárosba, illetve a kikötőhöz.
De előtte egy pár szó az utazásról. A taxik minősége eszméletlen, nálunk ezeket a roncstelepekre viszik...párszór átjárt a fejemben, hogy menet közben kb mikor esik szét, vagy mikor fog leállni...de szerencsére ez nem következett be. Íme a taxi belseje:
Még egy érdekesség, ha már taxi, akkor essen szó a taxisokról is. Rágó helyett valami piros édességet rágnak, ettől iszonyat undorító lesz a foguk...úgy néznek ki, mintha vérezne a szájuk. De ez nem zavarja őket, ezt rágja apraja, nagyja...
A belvárosban szembetűnő a szegénység jele, ami a képeken is megmutatkozik:
Telefon pult, kis székekkel:
Az emberek szegények, de emellett jó kedvük van, vidáman élik mindennapjaikat...A képen épp egy helyi megasztáros mutatja be társainak a tudását:
A kikötőben van a piac is, ahol mindenféle gyümölcsöt, zöldséget lehet kapni.
A kikötő felfedezése utaán már kellő fáradtságot éreztem ahhoz, hogy azt mondjam, hogy mára elég volt a sétából és visszamenjünk a hotelhez pihenni, illetve valamit enni, hiszen egész nap szinte semmit sem ettünk.
Vacsiztunk a panorámás étteremünkben, aztán korán lefeküdtünk aludni, mert reggel korán indult a gépünk Baganba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése